Ebben a cikkben Hármas szövetség (1882) lenyűgöző életét tárjuk fel, egy karakter, aki jelentős hatással volt a történelemre. Szerény kezdeteitől monumentális eredményeiig Hármas szövetség (1882) inspiráló figurának bizonyult, érdemes tanulmányozni. Elhivatottsága, szenvedélye és eltökéltsége révén Hármas szövetség (1882) kitörölhetetlen nyomot hagyott a világban, dacolva az elvárásokkal és legyőzve a viszontagságokat. Ezeken az oldalakon közelebbről megvizsgáljuk Hármas szövetség (1882) életének kulcsfontosságú pillanatait, és megvizsgáljuk maradandó örökségét. Csatlakozzon hozzánk ezen az úton, hogy többet megtudjon a Hármas szövetség (1882) történetéről és hatásáról.
|
Ez a szócikk vagy szakasz lektorálásra, tartalmi javításokra szorul. |
Hármas szövetség (1882) Dreibund Triplice alleanza | |
Német Császárság (kék), Osztrák–Magyar Monarchia (piros), Olaszország (zöld) | |
Típusa | katonai védelmi szövetség |
Aláírás dátuma | 1882. május 20. |
Aláírás helye | Bécs |
Aláírók | Német Birodalom Osztrák–Magyar Monarchia Olasz Királyság |
A Wikimédia Commons tartalmaz Hármas szövetség (1882) Dreibund Triplice alleanza témájú médiaállományokat. |
Hármas szövetségnek (németül: Dreibund, olaszul: Triplice alleanza) nevezik azt a katonai szövetségi megállapodást, amelyet 1882-ben Németország és az Osztrák–Magyar Monarchia kötött az Olasz Királysággal. Ténylegesen német–osztrák szövetséget jelentett, mert a harmadik szereplő, Olaszország hamarosan elsodródott tőlük, és az első világháború folyamán 1915-ben a németellenes táborban kötött ki.
Az ausztriai császár – magyar király, a német császár, valamint az orosz cár véglegesnek 1872 szeptember havától tekintetett, amikor az elől nevezett két uralkodó külügyminisztereik kíséretében I. Vilmos császár látogatására Berlinbe érkeztek és a külpolitikai ügyeket is tanácskozásaik körébe vonták.
A gyanakodó francia sajtó ebben az 1815. évi Szent Szövetség megújítását látta, mely a népszabadság, különösen pedig a köztársasági irány ellen alakult, és az új francia köztársaság szükségesnek hitte nagy hadi készületekkel védekezni. Valóban pedig nem volt egyéb, mint a három nagyhatalmasság egyetértése arra nézve, hogy a dolgoknak az 1866-os prágai és az 1871-es frankfurti béke által keletkezett új rendjébe belenyugszanak, vagyis a létező állapotokat jogosaknak elismerik és a népek életének békés fejlődésére alapul fogadják, védelmezik. Egy nemét képezte tehát a békeszövetségnek, és így azt is magában foglalta, hogy se Franciaország törekvései a nevezett hatalmaknál támogatásra nem találnak, se pedig Oroszország nem fogja a keleti kérdést a szláv-törekvések szempontjából erőszakos megoldásra vezetni. De az 1878 nyarán Berlinben ülésező európai kongresszusnak a keleti ügyekben hozott határozataival az orosz társadalom fölötte elégedetlennek mutatkozott; a sajtó hangosan hirdette, hogy az orosz igények kellő méltatásban nem részesültek, és úgy látszott, hogy a cár is Franciaországhoz közeledik. Ez ismét a Német Birodalom és Ausztria-Magyarország szorosabb szövetkezését eredményezte Bécsben 1879-ben, amelyhez később, 1882-ben Olaszország is csatlakozott és a szövetség hármasra bővült.
A 4. cikkely szerint ha bármelyik fél hadüzenetet küldene harmadik államnak, a másik szerződő fél jóindulatú semlegességet" vállal.
A szerződés 6. cikkelye kimondta a megállapodás teljes és szigorú titokban tartását.
1883. október 18-án a Román Királyság titokban csatlakozott a hármas szövetséghez. Ebben szerepet játszott I. Károly román király családjának német kötődése és félelme egy orosz expanzió lehetőségétől. A délkelet-európai szövetségi kapcsolattól Károly országa hatalmi pozíciójának erősödését és Besszarábiára irányuló igényének támogatását várta. A titkos csatlakozási szerződésben, amelyről csak a király és legbizalmasabb munkatársai tudtak, az Osztrák–Magyar Monarchia és a Román Királyság kölcsönös segítséget ígértek egymásnak orosz, szerb vagy bolgár támadás esetére.
Az 1887. február 20-án, majd 1891-ben megújított hármas szövetség ellenében született meg 1893-ban az orosz–francia összefogás, majd az 1904-es entente cordiale (francia–angol szerződés), végül a hármas antant (az 1907-es angol–orosz megállapodás után).